Product Search
Color search
Graboplast Hírek Először a BAU Münchenen
Először a BAU Münchenen
There are no translations available.

Első alkalommal vett részt a Graboplast a Bau München szakkiállításon, amely az elmúlt ötven évben az építőipari szakma egyik legnagyobb seregszemléjévé nőtte ki magát.

 

bau 2017 11Az 1964-ben alapított szakkiállítást kétévente rendezik meg, s az építkezés, tervezés, kivitelezés területeinek jelentős szereplői számára az év egyik legnagyobb eseménye. Idén 17 hatalmas kiállítási csarnokban 45 ország 2120 kiállítója vett részt, s ezúttal nem hiányozhatott a Graboplast sem. A részvételt kétéves előkészítő munka előzte meg, a kiállítók közé ugyanis nem könnyű bekerülni...

– Cégünk egy kisebb, 26 négyzetméteres standdal képviseltette magát a több mint 250 ezer látogatót vonzó rendezvényen, akiknek 32%-a Németországon kívülről érkezett. A kis terület ellenére – csak összehasonlításul: a Domotex kiállításon közel száz négyzetméter áll a rendelkezésünkre – sikerült szinte minden termékünket bemutatnunk, a heterogén- és homogénpadló-kollekcióktól a parkettán át az LVT-ig, utóbbi iránt volt egyébként a legnagyobb az érdeklődés – mondta Raffay Zsuzsa marketingmenedzser.

A Bau München azért is számít rangos szakmai vásárnak, mert a rendezők statisztikája szerint a látogatók 62%-a döntéshozói pozícióban van, számuk pedig évről évre nő. Idén az európai országok közül Németországon kívül Svájcból és Olaszországból érkezett a legtöbb vendég, de jelentős számban voltak érdeklődők Török- és Oroszországból, a Közel-Kelet országaiból és Indiából is.

bau 2017 2– Nem csoda, hogy a távolabbi térségekből is ekkora volt az érdeklődés, hiszen ilyenkorra, év elejére időzítik a gyártók szinte az összes új termékük bemutatását és bevezetését. Ez jó alkalom a versenytársak kínálatának felmérésére is – korábban például egy ilyen alkalommal derült ki, hogy egy konkurensünk megvett egy másikat –; idén örömmel nyugtáztuk, hogy nem érte meglepetés a szakembereinket... – árulta el Raffay Zsuzsa.

A jelentős érdeklődésnek megfelelően az új potenciális vevők figyelmének felkeltése volt a Graboplast fő célja a január 17–21. között zajló kiállításon. Bár a részvétel eredménye csak jóval később mérhető le, a tapasztalatok biztatóak: a Graboplast standjánál számos érdeklődő fordult meg, a közeli Ausztriától az arab országokon át egészen Kínáig. Az első lépés tehát megtörtént, a következő időszak a kapcsolatfelvételről, mintakollekciók és árajánlatok küldéséről szól, s remélhetőleg konkrét, számokban mérhető eredménye lesz a megjelenésnek az idei Bau Münchenen.

– Az idei részvétel nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal történt, a jövőben szeretnénk rendszeresen, immár nagyobb standdal megjelenni a szakvásáron. Reméljük, hogy most, miután „betettük a lábunkat”, ez sikerülni is fog – mondta Raffay Zsuzsanna.

 
TopSitemapImpressionsData handlingGTC

Webdesign:

R-BIS